Fordítás – eredeti: New Scientist
Mi áll a diszlexia hátterében? Az agy olvasási körének és a génjeinek nyomában
A kutatók nagy adatbázisokkal és genetikai elemzésekkel közelebb kerültek ahhoz, hogy megértsék, miben különbözik a diszlexiás agy, és hogyan lehetne tisztességesebben segíteni a nehezen olvasó gyerekeket.
Az olvasás az agy számára bonyolult feladat, mert az emberiség az írást mintegy ötezer éve találta fel, így az agyunk nem kifejezetten erre fejlődött. Az olvasáshoz a látás- és beszédfeldolgozásra szolgáló hálózatok kapcsolódnak össze egy úgynevezett olvasási körré, amelynek fő elemei a bal agyféltekében vannak. Becslések szerint a diszlexia a világ népességének körülbelül tíz százalékát érinti, és minden nyelvben és íráskultúrában megjelenik.
A magyarázatokból nem hiányzik a sokféleség: a fonológiai hiányelmélet a beszédhangok és az írott jelek összekapcsolásának nehézségét hangsúlyozza, a temporális feldolgozási elmélet a hangfeldolgozás időzítési problémáit, a magnocelluláris hipotézis pedig a gyors vizuális információt feldolgozó idegsejtek kisebb aktivitását. Nagy adatbázisok teszik most lehetővé, hogy ezeket az elképzeléseket összevethessék.
A genetikai vizsgálatok szerint az öröklődés mértéke ikerkutatások alapján mintegy 70 százalék, de a gének mellett a környezet is számít, például a születési súly vagy az, hogy otthon mennyire ösztönzik az olvasást. Egy 51 800 diszlexiás embert vizsgáló elemzés 42 olyan genetikai variánst talált, amely összefüggésbe hozható a kockázattal, és a genomszintű vizsgálatok újabb gének felfedezéséhez vezettek.
Fordítás · eredeti cím: We are finally pinning down what makes dyslexic brains different – New Scientist
Saját, tényszerű összefoglaló az eredeti cikk alapján (Fordítás – eredeti: New Scientist). A részletekért olvasd el az eredetit.