Mennyire járt közel a náci Németország a láncreakcióhoz? Új számítások Haigerlochról

1945 tavaszán, a háború utolsó heteiben a német atomkutatók a délnémet Haigerloch sziklára épült kastélya alatti pincében hajtották végre utolsó kísérletüket Heisenberg vezetésével. A reaktorba mintegy másfél tonna természetes uránt tettek 664, egyenként körülbelül 2,3 kilós kocka formájában, mellé másfél tonna, a norvégiai Vemorkból érkezett nehézvizet és német grafitot. Önfenntartó láncreakció nem jött létre, a neutronok száma viszont 6,7-szeresére nőtt, ami a német kísérletek közül a leghatékonyabb eredmény volt.

A szövetségesek 1945. április 22-én érkeztek Haigerlochba, másnap az amerikai–brit Alsos-csapat megtalálta a rejtett anyagokat, és magához vette őket, nehogy szovjet kézre kerüljenek. Az uránkockákat Amerikába szállították, 14 darabot azonban az akcióban részt vevők emléknek eltettek; ezek ma múzeumokban, egyetemi és magángyűjteményekben találhatók. Két ilyen kockát egy kutatócsoport nemrég megvizsgált, a korabeli adatokból pedig modellezte a reaktort, erről a PNAS Nexus folyóirat számolt be.

A kutatók a dokumentumokból rekonstruálták a nehézvíz és a grafit mennyiségét és tisztaságát, a kockákon fizikai méréseket végeztek, a B8 nevű számítógépes modellt pedig a korabeli neutronmérésekkel vetették össze. Számításuk szerint kétszer annyi uránra és 2,2–2,3-szor annyi nehézvízre lett volna szükség a kritikussághoz, noha Heisenberg úgy vélte, csak egy nagyon kicsivel többre. A Siemens gyártotta grafit ráadásul nem volt elég tiszta, a benne lévő bór túl sok neutront nyelt el, az amerikai grafit viszont nagy tisztaságú volt.